HP-ból üzletasszony fél óra alatt

.

Későn feküdtem le az éjjel. Ma volt egy megbeszélésünk, ezért egyébként is óracsörgésre (tudjátok…a kacsákra) kellett kelni, de ezt megelőzte a padlásról érkező ébresztő. Máskor azt mondanám, hogy míly öröm, hogy a munkások még hétvégén is szorgalmasan dolgoznak, de hogy 7 óra körül egy hétvégi napon csövet ütnek a fejem felett az már nem számít kellemes élménynek. Lassan egy hónapja dolgoznak a padlásunkon és érdekes módon csak akkor kell zajos munkát végeziük, amíg még aludna az ember. Ahogy felébresztettek egy negyed órás hangoskodással, mindig csendesen végezhető munkaszakasz következik, így amíg elkészülődöm, addig valamiért abbamarad a zajongás. Murphy-törvény?

Nos, kevés alvás után, nem várt ébresztéssel kissé ingerlékeny állapotban voltam. Sosem bírtam jól a kialvatlanságot. Ma valamiért sokszorosának éreztem az alváshiányom és semmi sem tetszett. Ingerült, fáradt, nyűgös, HP voltam.
(HP = hisztispitsa :) )
Ráadásul tudtam, hogy kevés az időm, mert indulni kell, nem tudok megreggelizni, nem volt időm összeállítani az italom a napra (tudtam, hogy a megbeszélés sokáig fog tartani és éhen-szomjan lenni kevés alvás után nem segíti a tárgyalásokat…) Azt is tudtam, hogy fontos kérdéseket kell átbeszélnünk, tehát nem ártana, ha nyugodt lennék. De nem voltam az.
És amikor belejövök a hisztibe, akkor nem is akarok kijönni belőle, mert jó az, kicsit szenvedni, dühöngeni. Talán kellett egy kis plusz energia a dühből merítve, hogy felébredjek…
Szerencsére az ilyen időszakok nem tartanak nálam sokáig, mert előbb röhögöm ki magam, minthogy eltúlozhatnám a nyűgösséget, és a röhögés viszont minden hisztit lesöpör a színről azonnal.
Ma viszont nem a nevetés volt a megváltó. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha egyszerűen figyelmen kívül hagynám a nyűgjeimet úgy, hogy TÉNYLEG hajlandó vagyok lemondani róluk, mert láthatóan nem építő jellegűek. És egész egyszerűen nem figyeltem többé erre, hanem átvittem a fókuszom. Amíg a találkozó helyszínére utaztunk, megfigyeltem a friss levegőt, ahogy az arcomat simítja, figyeltem a fákat, ahogy izzó-zölddé váltak a sok esőtől, leengedtem a vállaimat és mélyeket lélegeztem. Nem direkt nagy levegőkkel, csak úgy… engedtem, hogy több levegő áramoljon be.
Fél órás utazásunk végén a találkozón könnyeden és mosolyogva léptem be az ajtón.

Mindehhez egyáltalán nem kell fél óra. Én viszont élvezkedtem a folyamatban. :)
Most, hogy úgy döntöttem leírom ezt az átalakulást, már alig tudtam felidézni azokat a pici dolgokat, amik kora reggel még olyan idegesítőnek hatottak a számomra.

Azon is elgondolkodtam menet közben, hogy mire jó ez a hisztizés most nekem? Mert hát minden jó valamire.
A mai tanulságom az volt, hogy a megbeszélés során példának hoztam fel az érzelmi állapotomat, miszerint hogyan tudunk a hiányosságokról az előrevivő gondolatok, cselekvések, teremtések irányába átfordulni. És mivel épp előtte éltem meg ezt a folyamatot élénken magamban, így a totális egybevágóságommal hiteles példa voltam. Hiszti haszna kipipálva. :)
.