2010. október 22., péntek

Fodrásznál

.
Ma beugrottam a fodrászhoz. Nem a sajátomhoz, akihez régóta járok, hanem egy bio-fodrászatba. Ugyanis közel van hozzám, kevesebbet kell fizetni és gondoltam újítok egyet, legalább egy alkalom erejéig.
Na aki kockáztat, megjárhatja. Megjártam. Nem történt tragédia, egész emberi külsőm van. Viszont nem rajongok túlzottan az eredményért.

Azt hallottam, hogy ezekben a bio-fodrászatokban elég kemény képzésen kell megfelelniük azoknak, akiket alkalmaznak végül. Engem egy fiatal lány nyírt meg. A fejmasszázs finom volt, azután úgy beszélt a hajamról, mint aki ért hozzá. Azonban amikor nekilátott, kezdtem úgy érezni, mintha nem kemény képzésen átesett hozzáértő keze alatt lennék, hanem egy másodéves fodrásztanonc gyakorlónapján.

Rendkívül lassú volt. A szárításnál csak egy fogást ismert. Folyton nekem dőlt, rám támaszkodott. Majd áthúzta az orrom előtt a szárító zsinórját és miközben bőszen dolgozott vele, a zsinór végig hozzámcsapódott.
Azért nem reklamáltam, mert kíváncsian figyeltem, hogy mi lesz ebből és miket tud még bemutatni nekem a "ne így csináld" listából.

Egy kolléganőm járt már ilyen fodrászaton és elégedett volt. Ő mondta, hogy vigyek magammal fotót, mert az alapján egész jól meg tudják csinálni a kért frizurát. Így készültem. Körbenéztem a neten, hogy az én arcomhoz, hajamhoz, alkatomhoz nagyjából milyen frizura lenne az, ami más mint ami most van, mégis elkészíthető.

Találtam egyet. Megmutattam a lánynak, aki rábólintott, hogy oké, nem probléma, megcsinálja.
Aztán valószínűleg elfeledkezett róla menet közben, hogy mire is kértem.
A vége felé kissé ideges lettem, amikor láttam, hogy ebből biza már nem lesz "élőhalott", így megkértem, hogy erre fésülje, emelje meg, stb - mert magától ezek valahogy nem bírtak az eszébe jutni, pedig ő a fodrász. De amikor harmadszorra sem találta meg a választékomat (amit kétszer már megmutattam neki, hogy hová tegyük), akkor azért vettem mélyen a levegőket és avval vígasztaltam magam, hogy van ez így... legközelebb inkább a saját, jól bejáratott fodrászomhoz megyek - még ha többet is kér.

A leányzó egy órán át keményen dolgozott azért, hogy úgy nézzek ki, mintha hajmosás után a fejemre húztam volna egy sapkát és úgy száradt volna meg a hajam. Lapos, lenyalt, különösebb forma nélkül.
Vágtam már le magamnak a hajamat és azt kell mondjam az jobban sikerült mint ez most.

Megmutatom milyen képet választottam és milyen lett a végeredmény.

Ez volt a terv:

És ez lett:
Tisztában vagyok vele, hogy a kiválasztott képen a lánynak vagy vastagabb szálú a haja vagy erősen feltupírozták neki, tehát ugyanolyan nem lesz az enyém. Azonban távolabb csak akkor kerültünk volna a vágyott frizurától, ha felnyírja a hajam.
Bocs, kicsit kényszeredett a mosolyom a fotón :)

Legalább kaptam egy kellemes fejmasszázst és kipróbáltam valami újat. Igaz, nem váltotta be a reményeket, de attól még örülök, hogy kipróbáltam. Néha kell a környezetváltozás a fodrászat terén is.
Lehet a következő hajmosás után beszárítom másképp magamnak. Ha jól sikerül, megmutatom mint lehetséges variációt ugyanarra a mintára :)

.

2010. október 8., péntek

Pillanat

.
Hogyan is írhatnám le ezt a pillanatot? Hogyan is oszthatnám meg az élményét? Hiszen lehet, hogy csak a számomra volt ott. Ugyanakkor olyan teljességet mutatott, amiben nemcsak én voltam benne, hanem az egész világ és egyben sem a világ, sem én nem voltunk jelen. Csak a pillanat, önmagáért. Talán bárkinek elérhetővé tette magát, aki épp nyitott volt rá, hogy részévé váljon. Én épp „ott” jártam.

Látom a szemem, ahogy néz. És pislogok egyet. Ahogy elindul a szemhéjam lefelé, megnyílik egy időburok. Egy hatalmas tér nyílik és magában foglalja a Mindenséget. Érzelmek százait, sorsokat, választásokat, találkozásokat és eltávolodásokat. Ott találom magamat a határtalan mindenségben és ott találom a határtalanságot magamban. Nem vagyunk külön. Minden egyszerre mozog és hullámzik bele önmaga mozdulatlanságába.
Lecsukódik a szemem.

Ahogy újra kinyitom, úgy érzem leéltem nem egy, de sok életet. Még nyomaiban érzem a fájdalmakat, örömöket, rácsodálkozásokat, amik a részemmé váltak. Szomorúság tölt el. Amiatt, hogy milyen kicsiny ez a kaland itt ebben az énemben, ami ehhez a szempillához tartozik. Még egy könnycseppet is termel, ahogy megsíratom magamban rövidségét.
Ám ahogy teljesen kinyílik a szemem, visszatér a Mindenség lenyomata bennem, és a szabad, tágas tér érzete megrészegítő mosolymámorban fejeződik ki.
A cseppem megtapasztalta a tengert.
Ennyit rejt egyetlen pislogás története.


.