2010. szeptember 27., hétfő

Amikor le akarnak tudni

.
Ma orvosnál jártam. Két nappal ezelőtt voltam először, bemutatni a náthás magamat. A saját háziorvosom épp nem volt bent, egy kolléga helyettesítette. Meghallgatta a légzésemet, majd felírt ezt-azt és szinte egész idő alatt hozzám sem szólt. Mikor befejeztük, akkor sem mondta, hogy pld. feküdjek, pihenjek, vagy egyéb emberi jótanácsot. Mint egy futószalagon elvonuló egyeddel foglalkozott velem. Pedig alig voltak a rendelőben, egy-két lézengő ember.

Ma visszamentem kontrollra. Már a saját orvosomhoz. Ma sokan voltak, sokáig várakoztam.
A nővér ismer már engem gyerekkorom óta. Vele találkoztam az első látogatásom alkalmával is. Mielőtt sorra kerültem volna, kijött a nővér és a kezembe adott egy vényt, hogy ezt a gyógyszert szedjem be, aztán majd pár nap múlva jöjjek vissza. Kérdeztem, hogy mi ez? Valami a köhögés ellen?
A következő beszélgetés zajlott le:
-         Ő: - Nem a köhögésre, ez antibiotikum.
-         Én: - Nem szedek be antibiotikumot.
-         Miért nem?
-         Mert én ilyen erős készítményt csak akkor veszek be, ha már nagy a baj. Inkább valami egyéb megoldást választanék.
-         Na jól van, de ha tüdőgyulladást kapsz, akkor majd emlékeztetlek.
-         Miért kapnék tüdőgyulladást? Nem fogok. Náthás vagyok, ez minden.

Visszament.
Elgondolkoztam, amíg tovább várakoztam a soromra.  
MÉG MEG SEM VIZSGÁLTAK! Miből gondolták, hogy antibiotikumra lenne szükségem? Miért kell tüdőgyulladással riogatni valakit, aki köhög? Ez nem a XIX. század…. van különbség azért a nátha, a vírusos influenza és a tüdőgyulladás között is. Mindenesetre egyiket sem az ajtó másik oldaláról állapítják meg úgy gondolom.

Sorra kerülök. Ahogy belépek, a nővér kissé bemószeroló hangnemben közli az orvossal, hogy „nem hajlandó antibiotikumot szedni”.
Én: - valóban nem.
Nővér: - hát pedig valami kell, hogy megmaradj.
Én: - Megmaradjak? De hát nem vagyok a halálomon! Csak náthás vagyok.

Ezután ez a doki is megvizsgál, meghallgatja az előtörténetemet a tüneteimmel. Majd megkérdezi, hogy homeopátiás szer jöhet-e? A válaszom igen. Ajánl egyet. Aztán azt mondja, hogy teljesen úgy néz ki, hogy már jelentősen javul az állapotom, hiszen ez a köhögési fázis már a javulás jele és valószínűleg két-három napon belül teljesen rendbejövök.
Megköszönöm, eljövök. Mondjuk én is így gondoltam, túl vagyok már jópár hasonló náthán az életemben, eszemben sem volt aggódni.

Azt hozzáteszem, hogy a körzeti orvosom egy fiatal, jó fej doki. És elég nyitott is. Agykontrollt is végzett és még a lúgosító lötyit (alias zöldnedű) is kipróbálta. A kaland valójában a nővér részéről ért, hiszen ő kommunikált elég furán. Meg is lepődtem, hiszen én is régóta ismerem őt, és nem ilyennek.

Furcsállottam a helyettesítő orvos nulla kapcsolódását egy pácienshez, szinte még csak rám sem nézett. A nővér ezzel a „beelőzős” hadicsellel az antibiotikummal talán megpróbálta csökkenteni a várakozók sorát?
Előttem egy néni várakozott, azt mondta, már két órája ül ott. De beengedtek elé (kérése ellenére) két orvoslátogatót, miszerint ők hamar végezni fognak. Na húsz percig mégis bent voltak, a néni pedig időpontra volt beírva, mégis két órája várakozott.

Még szerencse, hogy csak egy kis náthám adódott… Bevallom, ha nem kellett volna a munkahelyemre táppénzpapírt kérnem, el sem mentem volna vele az orvoshoz. Mert ismerem a testem annyira, hogy mikor van az a pont, hogy jobb ha rámnéz egy orvos. Ez nem az a pont volt.
Természetes módokkal egyébként is kezeltem a kellemetlen tüneteket. Például mindenekelőtt pihentem, takaró alatt izzadtam, felturbóztam a C-vitamin bevitelem, pránanadit használtam (pld. levitte a lázam, a torokfájást is enyhítette).
Még egy cikket is írtam róla :)
Most annyi történt, hogy kiegészültek a kezelések egy homeopátiás szerrel.
 
Mi van azokkal, akik nem néznek utána egyéb lehetőségeknek? Azok megijednek a tüdőgyulladás fenyegetésétől és vizsgálat nélkül is elfogadják az antibiotikumot? Bizonyára vannak ilyenek.
Ébresztő emberek!
.

2010. szeptember 25., szombat

A tárgyak emlékei

.
Végignézek a lakáson és szemügyre veszem, hogy mi mindenem van. Emlékek fűződnek a tárgyakhoz. Emlékek fűződnek ahhoz az időhöz is, amikor ezek a tárgyak nem voltak velem. Egyik sem.

Szép fokozatosan kerültek hozzám, rájuk nézve láthatom életem különféle szakaszait. Melyik időszakban miért pont az a tárgy került hozzám? Mit mutat meg nekem most az akkori időszakból, az akkori igényeimből, az akkori érzéseimből, az akkor önmagamból?

Ott van például a cd-lejátszó. Eszembe juttat egy fiatalembert mellettem, aki tele volt vágyakkal, tervekkel, akkoriban mégsem volt ereje őket megvalósítani. Eszembe juttatja a közösen töltött szombat délutánokat és a szerelmes csókokat az alatt a bizonyos fa alatt, ami alatt egyszer spontán és közösen megéltük a Teljességet egyetlen csókban. Aztán ennek emléket állítva ahányszor arra jártunk, mindig kellett egy csók...

Azután az ágy. Arra a tudatos döntésre emlékeztet, amikor azt választottam, hogy többé nem a „padlón vagyok” hangulatra vagyok kíváncsi az életemben (ugyanis ágy híján a földön aludtam sokáig), hanem megteremtem magamnak a kényelmet és a jólétet. És ezt tettem.

A karácsonyi forgódísz. A tökéletesen haszontalan, ám a lélekben szépséget idéző, gyermekkori ártatlanságra és örömre emlékeztető csillogó porfogó. Számomra a kalandról, a szabadságról mesél és arról az időszakról, amikor egyre inkább „igen-emberré” kezdtem válni. Amikor már nemcsak a félelmeimmel mertem szembenézni, hanem a vágyaim megvalósulásával is. Ez sokszor épp olyan nehéz.

A szőnyeg. Emlékeztet az egyedüllétre, a szomorúságra, milliónyi elhullajtott könnycseppre, a magányra és az ezek mély megéléséből fakadó végtelen erőre. Arra, hogy „képes vagyok”. Egyedül választottam ki, egyedül vettem meg és egyedül cipeltem haza a vállamon. Elégedett voltam, mert tudtam, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje a világomban.

A villanykapcsoló. Egy új kezdetről szól számomra. Egy új életérzésről, a „mi, együtt” új és reményteli jövőképéről. Egy új energia belépéséről, amiben a teremtések hamarabb érkeznek hozzám. Egy indító időszakról szól, amiben már bátrabban merek előre nézni, terveket szőni és ugyanakkor elégedett lenni a jelenben.

Persze van még jópár történet, hiszen van még sok tárgy, ami nemcsak funkcionális használati eszköz, hanem egy életszakasz lenyomata.
Egyszerű, hétköznapi dolgok és mi mindenen kísérnek bennünket végig...
.

2010. szeptember 5., vasárnap

Hivatásos Múzsa vagyok

.
Nyilván a saját múzsám ültette el bennem az ötletet, ami azonnal kivirágzott, hiszen már jóideje vagyok múzsája többeknek. Itt volt az ideje, hogy a természetemből fakadó képességet hivatalosan is kombináljam az életem eddig tanult és tapasztalt dolgaival.

Készül a weblapom is hozzá. A Facebookon már most is megtalálható vagyok, jelöljetek bátran, ide kattintva!


Hogy mit tesz egy Hivatásos Múzsa?
Íme:
Ötleteket adok, megihletek, meghallgatok, tanácsolok, csendben maradok, bíztatok, lelkesítek, kacagtatok, tanítok, felvilágosítok, vígasztalok, megbékítek, felismerésekre sarkallok, más nézőpontot mutatok.
Nem vagy egyedül!
Lélegezz!

Hivatásos Múzsája vagyok vállalkozóknak, magánembereknek, művészeknek, sportolóknak,
Mindenkinek, akinek szüksége van egy múzsa jótékony jelenlétére!
Egyeztessünk időpontot!
A díjazás megbeszélés tárgya.


Számodra is megtaláljuk a módját, hogyan haladj tovább.

Kapcsolat: hivatasosmuzsa(kukac)gmail(pont)com
.