2010. március 30., kedd

Holdjaim és Napjaim

.
Ma gyönyörű reggelre ébredtem. Ahogy kikeltem az ágyból és megláttam milyen fények vannak odakint, azonnal előkaptam a kattintgató kézikészüléket és hangoskodtam vele a szobában, hogy még a kedvesem is felhorkant durmolás közben :)
De hát ha valami ENNYIRE SZÉP azt bizony mutogatni kell a később ébredőknek is!

Mivel összeválogattam pár korábbi jólsikerült fotót is, betettem egy kis albumba, itt megnézhetitek. Holdak és Napok.

Egy kis kedvcsináló előzetes ma hajnalból:
.

2010. március 28., vasárnap

Feltaláltam

.
Tegnap megtaláltam valamit, ma feltaláltam valamit!
Mégpedig a városi, nyaralásidéző reggelizést!
Ha már nem kertes házban lakunk, és még erkélyünk sincs sajnos, marad az, amink van: Kilátásunk!

Ez már önmagában is pozitív gondolat: nem vagyunk kilátástalan helyzetben, sőt van kilátásunk, felülről tudunk rálátni az életre (elég magas az ötödik emelet :) ), felül tudunk emelkedni, van perspektívánk, meg ilyesmi szójátékok mutatják, hogy jó nekünk

Megosztom veletek is:


Na de visszatérek a találmányomra... Ma ráébredtem, hogy az immár használaton kívüli fűtőtest nem kell funkciómentes legyen jövő télig. Így aztán rápakoltam a reggelimet, kitártam a nagyablakot és beáramlott a napfény. Én pedig a bárányfelhők vonulásában gyönyörködtem, miközben finomságokkal raktam tele a pocit. Szeretem a békés, hétvégi reggelizéseket! Ennél jobban már csak a dunavarsányi nyaralós reggelizéseket szeretem, amikor még több a madárcsicser, amikor sok növény között ülünk, faluból hozott friss kiflivel (ami utánozhatatlanul finom) és élvezzük a tiszta levegőt és az átmelegítő napsugarakat a kedvesemmel mellettem.

És a vasárnap reggeli csendélet:

Én lelkesen támogatnám, hogy nálunk is hasznosítsák a lapostetős házakat és fedjék be őket fűvel, bokrokkal. Milyen más lenne már növényekre nézni... és a tetőparkokból mondjuk kitiltanák a kutyákat és a gyerekek nyugodtan játszhatnának természetközelibb környezetben, a házuk közvetlen közelében.

.

2010. március 27., szombat

Találtam

.
Már hallottam róla korábban is, hogy lehet nálunk is kapni ilyen vizet, de csak ma találkoztam vele először. Meg is tetszett, meg is vettem - bár inkább csak az érdekesség kedvéért, mert régen sem használtam súlyzókat, amióta tappogok, azóta végképp nem.
10-es pH értékű lúgos víz van bennük, úgyhogy ki fognak ürülni hamar :)
Az áráról ne kérdezzetek, fogalmam sincs. :)

2010. március 23., kedd

Álom

.
Az éjjel azt álmodtam, hogy egy csomó ember kíséretében átmentünk egy új világba, egy új dimenzióba. Gyakorlatilag ez a dimenzió most is itt van és itt is volt már egy ideje, csak épp számunkra volt láthatatlan. De most megláttuk, mert menni akartunk, mert vágytunk valami másra, valami jobbra.

Mielőtt megláttuk volna az átkelési lehetőséget, emlékszem egy szabadtéri piacon voltam, ahol elég sok volt a felhalmozott szemét. És arról beszélgettünk, hogy milyen ostobán van kialakítva itt egy csomó minden, és mennyivel környezetbarátabban, tisztábban, jólszervezettebben lehetne megoldani sok mindent, csak a mesterségesen keltett akadályokat kéne eltávolítani már, a túlszabályozásokat.

Azután megláttam az átjárót. Semmi extra nem volt benne. Csak egy félhalvány falszerű valami, amin át lehetett látni és így egyszerre látszott mindkét világ. Átmenni rajta olyan egyszerű volt, mint megtenni egy lépést. Mintha felszállnál egy villamosra az egyik ajtaján és a szembe lévő ajtaján leszállnál róla a másik oldalon.

Teljesen természetes volt, hogy átmegyek. Mintha eleve is azért lettem volna ott, azon a piactéren, hogy átmehessek. Nagyon sok ember gyűlt össze, nagy tömegek vonultak át ebbe az új világba. Érdekes volt. Én Londonra ismertem benne. A házak formái, az utak alapján. Ami furcsa volt, hogy itt minden tiszta volt. Mintha egy újonnan épített áruházba nyitáskor beözönlenének az emberek. Még minden friss, csendes, arra vár, hogy életre keljen a belépő emberek által.

Annyira tiszta volt, hogy semmilyen reklám nem volt. Semmi hivalkodás. És kresztáblák sem voltak, autók sem. Csak a házak, néhol fák, parkok, üzletek, utak, lámpák. Szóval a város, csak a szenny nélkül. Tiszta utcák. A házakon ki volt írva két nyelven, hogy mi található ott, de semmi képreklám vagy fotók. Egyszerű közlésként csak megjelenítve a funkciót. Ilyesmik mint: gyógyszertár, közért, szállás, ruhaüzlet, varroda.

Volt velem egy kisgyerek is és egy másik felnőtt, de rájuk nemigen emlékszem… Arra igen, hogy lakást kerestünk magunknak. Mindenki, aki átjött ebbe a világba, először fedelet keresett a feje fölé. De nem volt versengés, csak némi sietség, hogy aztán már ne ezzel kelljen tölteni az időnket. Mindenkinek megvolt a maga helye, amivel úgymond felismerték egymást. Bennem is volt sietségérzet, ugyanakkor kíváncsiság is. Bementünk a Szállás nevű helyre. Ott mondták, hogy most nem tudnak adni, először találjuk meg a sajátunkat. De később ha erre járunk, szívesen látnak. Kérdeztem, hogy mennyibe kerül. De kiderült, hogy ebben az új világban nincs pénz. Egyáltalán. A 'fizetőeszköz' az a tudásunk. Ez az egyetlen érték. De ne ám úgy képzeljétek, mint valami bartell, hogy én adok szállást, te meg megtanítasz táncolni… nem! A lényeg, hogy legyen benned értékes tartalom. Ha van, nem muszáj átadnod, megtanítanod, csak ha épp igényli a másik. Tehát ha valaki varrni tud nagyon jól, de szállást szeretne és a szállásadónak nincs szüksége varrásra, akkor sincs semmi gond. Ad szállást és kész. Annak tudatában, hogy az az egyén, aki most nála lakik és igénybe veszi azt, amit ő tud adni (a jó és kényelmes szállást), majd varr valamit egyszer annak, akinek épp szüksége lesz rá. És az nem feltétlenül ő, a szállásadó.

Békés világnak tűnt. Nekem kifejezetten tetszettek a házak reklámok nélkül. Találtam is egy fehérre meszelt házat, ahol tudtam, hogy megtalálom a lakást, ahol szívesen lakom majd. Mert elég tágas és otthonos lesz a számomra és a családom számára.
Érdekes, hogy nem vidéki ház volt, hanem a városban, egy kisebb, főúttól félreesőbb utcában lévő épület. Hangulatos, szép házak között. Már nem siettem. Még emlékszem, hogy láttam is a lakást, hogy szép világos, tele fénnyel, tágas… azután felébredtem.
.

2010. március 20., szombat

Cikk a testtudatosságról

.
Úgy alakult, hogy írhattam újra egy cikket a Harmonetre. Kicsit a szerkesztő "harmósította", itt-ott beleírt egy-egy szót (amit én nem feltétlenül írtam volna bele), azért a lényegi rész megmaradt, vagyis a gondolataim és tapasztalataim egy olyan szerteágazó témáról, mint a testtudatosság. Nehéz volt kiválasztani egy irányt, hogy mit említsek meg, mert olyan sokféle módon tud jelen lenni a mindennapjainkban, hogy mindről lehetne külön is írni oldalakat
Amit egyébként tervezek is megtenni - bár nem cikk formájában. Ez egy teremtő szándékú kijelentés volt, gondoltam, ha ide is leírom, végre ráveszem magam, hogy tegyem is meg.
"Tedd meg, tedd meg!"-szurkolótábort szívesen fogadok

A cikket itt olvashatjátok.

Ó és észrevettétek, hogy itt a tavasz? Juhhéj!

Hajnalban madárcsicsergésre ébredtem, és ahogy kinéztem az ablakon, előkaptam gyorsan a fényképezőgépet, mert ezt láttam és tetszett:


.

2010. március 16., kedd

Ráadás

.
A nap kérdése: Mi a közös az enneagramban és a Star Trekben?
válasz: egy 7-es notija, mint egy borg érlelőkamra :))
(lásd a fotót)

A megvilágosodott


Mindig is be tudott szólni... ez a mai viszont annyira megtetszett, hogy meg is osztom veletek.

Garfield, a megvilágosodott


.

2010. március 14., vasárnap

a Nyúl élete képekben

.
táncolni is szoktam



szeretnék megtanulni valamilyen hangszeren is játszani

van jogsim :)

időnként főzök
enneagram 7. a mágikus nyúl


a bölcs nyúl mindig képzi magát

"Neon, az egy bunkó, tirpák dolog, hogy nekem nem hoztál sütit!" 
(Morfológus Neonnak a Vektorban)


szépítgetem, díszítgetem a lakást


szeretek álmodni és álmodozni

na ne mondd, hogy sokat ülök a gép előtt!


szerelmespár vagyok

te is várod a tavaszt?
.

2010. március 13., szombat

Mindenféle

.
Most nincs konkrét egy témám, amiről beszélnék. Sok témám van, sokféle dolgokkal foglalatoskodtam az utóbbi napokban.

* Például végre megcsináltatom a testi kiegyensúlyozásomat, avagy fogászat a XXI. században.
Ingyenes filmvetítésen válaszokat kaphatsz a fogakkal, fogászattal kapcsolatban olyan kérdésekre, mint
  • mit érdemes tudnod, mielőtt fogorvoshoz mész?
  • mi köze van a fogaknak a gerinchez, az izmokhoz?
  • és még sok érdekességet
Hasznos tudás, érdemes rászánni másfél órát a filmre. Itt bejelentkezhettek és akkor mentek a vetítésre, amikor az nektek időben megfelelő:
http://www.testikiegyensulyozas.hu/pages/page.php?pa=46a83fdb-6182-6543-c64f-4a3aa613590c&pi=gEbeQw&sr=UDtDiu

*Más. Gondoltam megválok a tévémtől. Már több éve úgysem volt előfizetésem semmilyen csatornára, ahhoz meg elég nagydarab és jóállapotú tévé, hogy csak a port takarítsam róla. Szóval meghirdettem és szerencsésen el is adtam. A helyére pedig beszereztünk egy nagy monitort, amire kivezetjük a notiról a filmeket, ha épp mozizni támadna kedvünk :)

* Más. Költői kérdés - szerintem úgysem tudunk rá válaszolni :)
Vajon miért van az, hogy a nagy bevásárlóközpontokban alig van választék? Persze van kismillió üzlet, kismillió termékkel, de valójában szinte mindenhol ugyanazt árulják. Bőr hátizsákot kerestem. Volt ugyan kb. háromféle választható nagyon drágán... de minden üzletben ugyanaz a háromféle volt. Aztán találtam egy bőráru- és cipőboltot bev.központon kívül, ahol sokkal nagyobb volt a választék, normálisabb árakon - igaz, még itt sem találtam meg, amit kerestem, de legalább tudtam válogatni.
Majd ma kimentem a szombati piacra, ahol "ócsóáruk" vannak (nem kínai piac!) és ugyan nem bőrből, de találtam olyan hátizsákot, amilyet kerestem. Méretre, zsebszámra, kinézetre minden stimmelt. És csak 1500,- Ft volt. Ilyen egyszerű táskát vajon miért nem tudtak bőrből elkészíteni a drága boltokban?? Vagy a szakboltban?? Van egy sejtésem, hogy ha elviszem ezt a táskát egy bőrdíszműveshez, akkor ennek a mintájára simán tud nekem bőrből is készíteni egyet olcsóbban, mintha a bőrboltban megvettem volna....
De így vagyok az egyszerű ruhadarabokkal is. Egyszerűek és egyszerűen nem lehet őket kapni. Régimódi kisboltokban lehet csak őket fellelni (amilyen boltokra már vadászni kell, mert a multik felfalták őket), illetve az ilyen szombati piacokon.
Ilyen ruhadarabok például: bugyi, hálóing, jégeralsó, zokni, fehér vagy fekete - minta nélküli póló, köldöknél továbbérő póló, stb.
Persze mondhatjátok, hogy ezek vannak a bev.központokban is.... Na igen. Kb. 5x annyi pénzért, és csak olyan változatban, ahol a bugyin valamelyik tervező nevét kell olvassam minden pisilés alkalmával, vagy a hálóingemen muszáj egy hatalmas virágnak ékeskednie vagy egy óriás dizni-figurának. Ha láttok valahol sima, egyszínű, hosszúújjú hálóinget, ami nem nagymamastílusú és nem 10e-ért adják, feltétlenül szóljatok!
Ma a szombati piacon vettem 5 darab bugyit. Jó minőségűek (tudom, mert előző héten vettem kettőt és kipróbálás után úgy döntöttem visszamegyek többért), olcsók (1300 Ft volt az 5 db!!), kellemes anyagból készültek, és láthatóan nem egyszerhasználatos minőségűek! A páromnak vettem alsógatyát, darabját 500 (!) ft-ért, tökéletes anyagú, dögös fazonú - ilyet a bev. központban kb. 1500-2000-ért tudtam volna venni. Ja és mind volt a méretünkben! És kedvesek voltak az eladók! Semmi unalmas tinipillantások mint a bev.központban és még zavaró sokféle zene sem volt a háttérben. Igaz, fújt a szél, de legalább a friss levegőn voltam...
Szóval szeretek szombati piacra járni! :))

*Más. Úgy látszik a T-Tapp fórumunkban belejöttem a fordításokba és bekerült az angol-magyar fordítás az aurámba, mert a munkahelyemen is megbíztak egy fordítási munkával, amire még sosem volt példa korábban :) Persze ez más jellegű szöveg...

*Más. Ma már nem csacsogok tovább a mindenféléről, vezessétek le a heti feszültséget játékokkal. Íme:


Jó szórakozást!
.

2010. március 6., szombat

Hold mozi

.
Ezt a videót már egy héttel ezelőtt szerettem volna megosztani. Az érdekesség az, hogy elindítottam a feltöltést a YT-ra, de sokadik próbálkozásra sem sikerült, így feladtam és gondoltam később majd próbálkozom vele újra. Erre ma kapok egy automata értesítő levelet tőlük, hogy feltöltöttem egy új videót, nézzem meg

Akkor most szólok, hogy feltöltöttem egy új videót, nézzétek meg


2010. március 4., csütörtök

Idézetek

.
Ma találkoztam pár olyan mondattal, amire épp nagyon szükségem volt. Kicsit újra rendet tettek bennem. Az utóbbi időben eléggé fékezve vagyok, sokszor bezárva érzem magam, gátolva fizikai szinten is. (Az asztrológiám szerint ez van most épp porondon, úgyhogy ne is csodálkozzak, majd hónap végén már "szabadulok" .)
Igyekszem kevesebbet agyalni (ez nem mindig könnyű ), és inkább szemlélődni, befogadásban lenni (ez sem mindig könnyű egy olyan cselekvőnek mint én). Ugyanakkor a légzés mindig segít. Az viszont már igaz, hogy az utóbbi fékezett időkben többet kell lélegezzek ).

Megosztom veletek, amit találtam, hátha nektek is ad:

  • Ne engedd a sebeidnek, hogy olyan személlyé formáljanak, amilyen nem vagy. (Paulo Coelho)
Paulo blogján találtam egy Thich Nhat Hanh nevű buddhista szerzetestől az alábbiakat. Sétameditáció.
(lefordítom...)

  •  [1] Már megérkeztél. Szóval érezz örömet minden egyes lépésedben és ne aggódj amiatt, amivel esetleg még szembe kell nézz. Nincs semmi előttünk, csak egy utaznivaló út, amin minden pillanatban örömmel megyünk. Amikor zarándokmeditációt (sétameditációt) gyakorlunk, mindig megérkezünk. Az otthonunk a jelen pillanat és semmi több.
  • [2] Emiatt mindig mosolyogj, amikor gyalogolsz. Akkor is ha kissé erőltetned kell és nevetségesnek érzed. Szokj hozzá a mosolygáshoz és végül boldog leszel. Ne félj kimutatni az elégedettségedet.
  • [3] Ha úgy érzed a béke és az öröm mindig előtted van, akkor sosem éred el őket. Próbáld megérteni, hogy mindkettő veled utazik.
  • [4] Amikor gyalogolsz, masszírozod és becsülöd a földet. Ugyanígy a föld is próbál segíteni neked, hogy egyensúlyba kerüljön a szervezeted és az elméd. Értsd meg ezt a kapcsolatot és igyekezz tisztelni - legyen minden lépésed határozott, mint az oroszláné, elegáns, mint a tigrisé és méltóságteljes mint egy uralkodóé.
  • [5] Figyelj arra, hogy mi zajlik körülötted. És koncentrálj a légzésedre - ez segít megszabadulni a problémáktól és aggodalmaktól, amik próbálnak útitársadul szegődni.
  • [6] Amikor gyalogolsz, nemcsak te mozdulsz, hanem minden múltbeli és jövő generáció. Az úgynevezett "való" világban az idő egy mértékegység, de az igaz világban semmi sem létezik a jelen pillanaton túl. Legyél teljesen tudatos arra, hogy minden, ami történt és minden, ami történni fog benne van minden lépésedben.
  • [7] Érezd jól magad! Legyen a sétameditációd (zarándoklatod) egy folytonos találkozás önmagaddal. Sose keress jutalmat a bűnbánatban. Nőjenek virágok és gyümölcsök mindig mindenhol, ahol a lábad érinti a földet.

És most vegyünk együtt egy mély lélegzetet!