.
Alapjáraton nem foglalkozom ezzel. Mert a napok olyanok számomra, ahogy megélem őket.
Hogy a háttérben használ-e valaki szorzótáblát az egyrészt nemigen érdekel, másrészt ha meg igen, hagyja abba, mert én nem engedélyeztem, hogy az én napjaimmal számológépezzen.
Ja és mindig más dátumokat adnak meg, egy éven belül is. Itt még az ezozizi tábor is „getting confused”...
Mivel a csapból is ez ömlik most, így időről időre eszembe jut, hogy jaaaa, ma olyan nap van! Egy reggeli incidens azonban elgondolkodtatott ennek a napnak a mibenlétéről – jelen esetben feltételezve azt, hogy ténylegesen szorzódnak az ügyeink.
Van egy megállapodásunk egy futárral, hogy 10.30-ra jön minden nap. Ő ezt rendszeresen nem tartja be. Általában korábban jön, ami egyrészt zavaró, másrészt nem ad esélyt, hogy a valóban elszállítandó dolgokat összekészítsük időben. Nem részletezem a korábbi indidenseket vele, egy a lényeg: a mai napon volt számomra az utolsó (előtti) csepp a pohárban, ugyanis olyan korán jött, hogy még a kabát is rajtam volt, akkor érkeztem be az irodába. Ő meg ott toporgott. Természetesen megvárakoztattam.
Eléggé ideges voltam rá és azt terveztem, hogy búcsúzóul közlöm vele, ha még egyszer korábban jön, mint ahogy megegyeztünk, számoljon vele, hogy az összes hisztimet és dühömet a nyakába fogja kapni olyan mértékben, hogy elmegy a kedve attól is, hogy meghunyászkodva a sarokban pityeregjen vagy rémülten elrohanjon. Ehelyett újra normális hangnemben megkértem, hogy legyen szíves a megállapodott időben érkezni és nem korábban.
Hogy jön ez a 10millás naphoz? Arra gondoltam később, hogy ha vajon már ma nekirontok a futárnak akkor vajon az 10milla rosszpont lenne nekem, mert elengedem a kontrollt és rázúdulok az illetőre? Vagy jobb-e nekem, hogy nem tettem, mert akkor 10milla jó pont azért, hogy kedves voltam? De mindeközben viszont éreztem, hogy kontrollal lefojtom a valódi érzelmeket, tehát akkor mégis 10milla rosszpont a lefojtásért?
És jó-e nekem az, hogy már sokadik alkalommal kedves vagyok és szarik a megállapodásra és fordítva üzemeltetné a dolgokat, vagyis a megbízott ugráltatja a megbízóját? Hozott-e bármi pozitív eredményt az, hogy nem voltam határozottabb és keményebb? Hát esetleg annyit, hogy nem stresszeltem túl egy másik embert, aki utána autóba ül és így esetleg megkíméltem őt egy balesettől vagy attól, hogy továbbadva a frusztrációját leüvöltsön egy másikat.
Én nehezen viselem, ha valaki megbízhatatlan. Ha nem tartja be a megállapodást, amire korábban rábólintott, akkor márpedig megbízhatatlan. És ilyen emberrel közösen dolgozni (bármíly rövid ideig tart a tényleges jelenléte naponta) nem jó érzés.
Abban azonban biztos vagyok, hogy nem hagyom, hogy tízmilliószor vagy akár csak további egyetlen alkalommal is a lekvár tegye el a nagymamát. Sokáig voltam türelmes, kedves, megértő és segítőkész egy olyan emberrel, aki mindezt természetesnek vette és visszaélt vele. A pohár telítődött, a határ meghúzatott.
Maradt az elhatározás, hogy ideje hatékonyabb módot választani egy egyezség betartására. Mert sajnos alapból nem működik és ez szomorú. Szoktam is rendszeresen csodálkozni azon, hogy egyáltalán működik valahogy ez a világ. Mert elég sokan vannak olyanok, akik - mint ez a futár - nem tartják be a megegyezéseiket, vagy épp nem tartják be az ígéreteiket, az adott szavukat és számukra természetes, hogy majd a másik igazodni fog. Amikor pedig nem, akkor meg meglepődnek, esetleg még fel is háborodnak.
Emberek! Kérlek tartsátok be a megegyezéseiteket! Azt is, amit önmagatokkal beszéltek meg!
Persze azóta higgadtabban látom a dolgot... mégis, az vajon 10milla pluszpont, hogy kiállok magamért? Szerintem pontok nélkül is így van rendjén.
Mert a napok olyanok számomra, ahogy megélem őket. Minden nap, bármely nap.
.
