2010. augusztus 23., hétfő

A tenger tanításai

.
Aki nem kattintott volna korábban a linkre, most itt is olvashatja a tengerre emlékező cikkemet egy rövid saját készítésű videóval kiegészítve:

video


Sok az útját kereső ember és az utóbbi egy-két évtizedben évente nő a tanítók, tanfolyamok száma. Sokan kínálnak különféle tudást nekünk és mindenki megtalálhatja a számára megfelelő, adott élethelyzetét leginkább előresegítő tanárt és tananyagot egyaránt.

Azonban érdemes nem elfeledkeznünk az egyik legnagyobb tanítónkról, a természetről. Ha figyelmesen hallgatunk, bizony sok bölcsességet magunkba szívhatunk. Az én legutóbbi mesterem a tenger volt. Megosztom azokat a töredékeket, amiket súgott, tanított, megtapasztaltatott velem. Azokat, amikre emlékeztetett, amikben megerősített. A Föld csak az elcsendesedett embernek adja át bölcsességeit, így a legtöbb és legkevesebb, amit megtehetünk a természet erőinek közelében önmagunkért az, ha veszünk egy mély levegőt, lecsendesítjük gondolatainkat és befogadjuk az útmutatást.

A víz elem az érzelmeinkhez kapcsolódik, azokat reprezentálja és azokról tanít elsősorban. A víz hullámai, életünk hullámhegyei és hullámvölgyei.

  1. Mindegy, hogy a hullám tetején vagy az alján vagy éppen, mert mindkét esetben a víz felszínén maradsz
  2. A hullámok jönnek... és mennek
  3. Térdig érő vízben is kaphatsz váratlanul fülest egy nagyobb hullámtól
  4. A biztonságosabbnak tűnő kisvíz sokkal intenzívebben lökdös. A békés hajózásért érdemes a mélyebb vizet választani. Ne félj a kockázattól.
  5. Lendületet kaphatsz egy jó hullámmal, de néha sokkal erősebben húz vissza ugyanaz a hullám, mint amennyire előresegített.
  6. Ha egy hullám előresegít, meglehet, hogy térdreesel a folyamatban
  7. Nem mindegy, hogy dobálnak téged a hullámok, vagy együtt hullámzol velük
  8. A hullámok tanítása mindig veled marad
  9. Félsz valamitől? A következő hullámmal megérkezik hozzád. Lehetőséget kapsz arra, hogy a hullámmal együtt továbbengedd a félelmedet
  10. Amint felhagysz a hullámok elleni küzdelemmel, békesség és ajándékok érkeznek hozzád
  11. A viharos tenger is tenger. A viharos önmagad is önmagad.
  12. Egyik oldalról hullámok dobálnak, másik oldalról zivatar áztat - mégis ez lehet életed egyik legvidámabb és legfelszabadultabb, legcsodásabb élménye
  13. Ne félj a hullámoktól, ismerd meg a természetüket és működj együtt velük
  14. Sosincs két egyforma hullám, még ha nagyon hasonlóak is
  15. Légy tudatos és a hullám természete szerint használd az erejét
A tenger nemcsak az érzelmeinket és lelkünket rakja helyre, hanem testünknek is gyógyír. A sós víztől megszűnnek az enyhébb bőrbetegségek, eltűnnek a nőgyógyászati panaszok, bőrünk sosem látott selymességgel hálálja meg a tenger közelségét. A vízben hullámzás és a víz tetejére való felfekvés, ellazulás, a testben lévő folyadékokat is újrarendezi, harmóniába hozza, kiegyenlíti.

A tenger hatalmas, erős. Megmutatja mi milyen kicsiny részei vagyunk az egésznek, ugyanakkor saját nagyságunkat és erőnket is tükrözi számunkra. Hullámai átmosnak, megtisztítanak. Átadhatjuk nekik elfáradt energiáinkat, gyötrő gondjainkat, félelmeinket. A hullámok áthatolnak rajtunk, felettünk, mellettünk és megújítják érzelmeinket, tiszta lapot adnak nekünk teremtéseinkhez. Lemossák rólunk a felesleges aggodalmakat, gondolatokat és ami megmarad, az a puszta Létezésünk öröme és csodálatos teremtő ereje.
.

2010. augusztus 17., kedd

Egy hét kacagás a szépségben

.
Végre, végre, végre! Hét év után újra visszatértem régi szerelmemhez, a tengerhez! Egészen úgy volt, hogy az idén sem sikerül a vágyakozásomat gyakorlatba önteni, de egy hirtelen gondolatot megragadtam és nem eresztettem, aminek eredménye az lett, hogy egyik kedves barátnőmmel felkerekedtünk és meglátogattuk Thassos szigetét Görögországban.
Amíg készülődtem az útra és tájékozódtam a szigetről, akkor esett le, hogy két évvel ezelőtt is pont erre a szigetre készültem. Akkor sajnos az utolsó pillanat előtt a kedvesemnek közbejött valami és nem tudtunk elmenni. Az idén is vele szerettem volna tengert látni, de úgy látszik erre még várnom kell. Talán jövőre :)

Laza 25 órás buszozás után megérkeztünk a kikötőhöz, ahonnan komppal vittek át bennünket a szigetre. Már ekkor elfelejtettem az összes buszos nyüglődést, a kényelmetlen széket, a zsibbadt hátsómat (pedig tornáztam, mozogtam menet közben), a kialvatlanságot. Megláttam közelről a tengert és minden más távol került tőlem. Sirályok köszöntöttek és búcsúztattak amíg a komppal haladtunk.
Hamar elértünk a szállásunkhoz és éppen csak letettük a bőröndjeinket, már indultunk is a tengerhez. Csodás volt! A szállásunk is remek volt, a tenger pedig szavakkal leírhatatlan! Ráadásul sima homokos part volt. Tiszta, átlátszó, kagylómentes, sünmentes, szép hullámokkal, hosszan benyúló szakasszal, így nem kellett a hirtelen mélyüléstől és annak áramlataitól tartani. A szombatot (megérkezésünk napját) és a vasárnapot is a parton töltöttük. Hétfőn elmentünk egy szigettúrára és ugyan a "szokásos" rohamtúra volt, amit ilyenkor a turisták kapnak, de az idegenvezetőnk nagyon lelkes és kedves volt, sok-sok infót adott nekünk a helyről. Panagia falucska annyira megtetszett nekünk, hogy eldöntöttük, ide még visszajövünk és lassabban, tüzetesebben is megnézzük magunknak. Kedden vízben hullámzás. Szerdán délután visszamentünk egy helyi buszjárattal Panagiába és békésen körbesétáltuk, kismillió fotót készítve, mert elképesztő gyönyörű házacskák voltak tökéletes harmóniában összeépítve. Az egész helyből sugárzott a családias hangulat és a kreativitás.
A lehető legtöbb időt szerettük volna a tengernél tölteni és így is tettünk. Minden nap más volt a tenger. Minden nap más hullámokat hozott. Maga a táj is nagyon szép volt. Előttünk a nagy víz, mögöttünk hatalmas hegyek. Az időjárás is látványos volt, a hegyek magukhoz húzták a felhőket. Egyszer a parton ért minket egy erős zivatar. Letakartuk a csomagokat és beszaladtunk a vízbe. Lentről a sós víz áztatott minket, fentről az édesvízi zuhatag.

Gyakorlatilag folyamatában kacagtunk. Mindig volt min nevetni és a tenger átmosott minket, letisztított rólunk minden otthoni gondot, küzdelmet, nehézséget. Rengeteget hullámoztunk. A barátnőm itt tanult meg felfeküdni a víz tetejére és imádtunk a hullámok hátán pihenni.

Nagyon finomakat ettünk. A visszatérő kedvencünk a grillezett feta paradicsommártásban. Itthon is megcsináltam - bár persze nem lett ugyanolyan, azért hamar fogyott a család körében :)

Péntek hajnalban felkeltünk, hogy megnézzük a napfelkeltét. Megérte! Az egy külön létélmény! Ahogy ott ültem a parton, csak arra tudtam gondolni, hogy ezért megérte megszületni. Miután feljött a nap, leheveredtünk a törölközőnkre a homokba és aludtunk még egy sort a tenger morajlaása mellett a melegedő napsugarak alatt. Életemben nem aludtam még ennyire pihentetőt! Reggel még senki sem volt a parton, így gyakorlatilag ketten aludtunk ott, a strandolnivágyók csak késő délelőtt kezdtek el leszállingózni a partra.

Szombaton, a visszaindulás előtt még volt másfél óránk, amíg a busz megérkezett értünk, úgyhogy azt is még szorgosan a parton töltöttük, hogy minden percet kihasználjunk.

Leírhatatlan mindaz a szépség és könnyedség és humor, amit ott megéltünk. Egy pár fotóval megpróbálom megmutatni merre jártunk.

a turisták szórakoztatói és lelejmolói :)





napfelkelte










Panagia
kisujjammal sárkányfejet rajzolok a felhőből :)


strandos életkép








Nyúl a szélben




csajok



parti panoráma

Írtam egy rövid élménybeszámolót a Thassos fórumon, ahol az út előtt sok jótanácsot kaptam.
Készült egy cikk a buszos utazásunkról is, tanácsokkal a hasonló kalandra vágyóknak, illetve
a tenger bölcsességeiről is írtam, "Mesterem" tanításait ide kattintva olvashatjátok.
.

Cikkek, cikkek, cikkek

.
Az utóbbi időben lefoglalt a nyaralás (arról külön tervezek egy bejegyzést). És szerencsére az is lefoglalt, hogy több magánórát tartottam, több előadást és bőszen igyekeztem cikkeket írni. És bár a blogra kevesebb időm jut, örömmel veszem, ha továbbra is ilyen kreatív témák vannak/lesznek jelen az életemben.

Az utóbbi egy-, másfél hónap cikktermését az alábbi linkeken találjátok. Remélem megtetszik belőle pár írás. Pár rövid instrukciót kaptam, hogy nagyjából milyen témákat várnak tőlem - ezt körüljárva igyekeztem megosztani a gondolataimat, tapasztalataimat. A cikkírás folytatódik, az "első szezonhoz" jó olvasást kívánok!

Cikkeim (korábbi vegyes)

hét fátyol tánc, a hetes szám

mozgásfejlesztés

t-tapp


Cikkeim „Első szezon”

BKV hisztéria

melyik masszázs?

ingyen nyári programok

ha a gyerek unja a szünidőt

nemrég szakítottál?

a harmonikus kapcsolat

technika 3 lépésben 1. a fittségért (a test kívülről)

technika 3 lépésben 2. ESG (a test belülről)

technika 3 lépésben 3. Elmefitness (az elme, a lélek)

miért bántod magad? (már a blogban)

busszal nyaralunk

kozmetikai körkép

vita, veszekedés (már a blogban)

technikai fejlődés női szemmel

az ismerkedés érzékisége

.