2010. január 2., szombat

A repülő nyúl esete

2009.12.27. 14.23 perc - 
Határozottan emlékszem a pillanatra, amikor a levegőben voltam és repültem meglepődött arckifejezéssel és döbbenettel. Aztán sajnos nem maradtam fent, hanem becsapódtam és megérkezett a fájdalom is. Bal boka ki, később a röntgen szerint egy piciny csontdarabka ijedtében megvált tőlem és most azon gondolkodik, hogy visszatapadjon vagy feloldódjon. Pránanadival igyekszünk neki segíteni a döntésben.


A gipszről lebeszéltem a dokit, és ő szerencsére egyetértett. Viszont közölte, hogy feküdnöm kell mint egy (idézem) lőtt nyúl. :) [Hah! Mostmár nem csak repülő, de még lőtt is. Kalandos ez a nyúlélet!]

A sok fekvéstől meg üléstől már laposra nyomorgattam a fenekem, így mielőtt tényleg kinőne egy nyúlfarkam úgy döntöttem valami apró-pici izommozgató tornát próbálok időről időre beiktatni.

Természetesen elgondolkodtam, hogy miért is reptettem meg magam. A válasz egyértelmű volt: nagy szükségem volt a pihenésre és mivel semmi "legális" módon nem tudtam megteremteni, maradt a drasztikus módi, a tudatalattim ötletelt egyet. Legközelebb jó lenne rávenni, hogy úgy ötleteljen, hogy inkább vigyen tengerpartra hallgatni a hullámokat, a csendet, a falevelek susogását. Na EZ pihenés! De most beérem azzal, ami van.

3 megjegyzés:

  1. Látod, látod! Megütötted a bokád, mert nem hallgattál a testedre. :( Jobbulást kívánok és puszi!

    VálaszTörlés
  2. Köszi a jókívánságot! :)
    Inkább lelkileg kellett a pihenés... az asztrológiám szerint pont a bicsaklás idején fordult retrográdba a Merkúrom (asztrológusok értik), és hogy úgy mondjam, le is tört a merkúri szárny a bokámról :) De január közepére majd visszanő :)

    VálaszTörlés
  3. Remélem, már sokkal jobban vagy. :)

    Gyere el kérlek az oldalamra, mert vár Rád ott egy meglepi. :)

    http://anamaya-atvaltozasa.blogspot.com/2010/01/kreativ-blogger.html

    VálaszTörlés