2010. március 4., csütörtök

Idézetek

.
Ma találkoztam pár olyan mondattal, amire épp nagyon szükségem volt. Kicsit újra rendet tettek bennem. Az utóbbi időben eléggé fékezve vagyok, sokszor bezárva érzem magam, gátolva fizikai szinten is. (Az asztrológiám szerint ez van most épp porondon, úgyhogy ne is csodálkozzak, majd hónap végén már "szabadulok" .)
Igyekszem kevesebbet agyalni (ez nem mindig könnyű ), és inkább szemlélődni, befogadásban lenni (ez sem mindig könnyű egy olyan cselekvőnek mint én). Ugyanakkor a légzés mindig segít. Az viszont már igaz, hogy az utóbbi fékezett időkben többet kell lélegezzek ).

Megosztom veletek, amit találtam, hátha nektek is ad:

  • Ne engedd a sebeidnek, hogy olyan személlyé formáljanak, amilyen nem vagy. (Paulo Coelho)
Paulo blogján találtam egy Thich Nhat Hanh nevű buddhista szerzetestől az alábbiakat. Sétameditáció.
(lefordítom...)

  •  [1] Már megérkeztél. Szóval érezz örömet minden egyes lépésedben és ne aggódj amiatt, amivel esetleg még szembe kell nézz. Nincs semmi előttünk, csak egy utaznivaló út, amin minden pillanatban örömmel megyünk. Amikor zarándokmeditációt (sétameditációt) gyakorlunk, mindig megérkezünk. Az otthonunk a jelen pillanat és semmi több.
  • [2] Emiatt mindig mosolyogj, amikor gyalogolsz. Akkor is ha kissé erőltetned kell és nevetségesnek érzed. Szokj hozzá a mosolygáshoz és végül boldog leszel. Ne félj kimutatni az elégedettségedet.
  • [3] Ha úgy érzed a béke és az öröm mindig előtted van, akkor sosem éred el őket. Próbáld megérteni, hogy mindkettő veled utazik.
  • [4] Amikor gyalogolsz, masszírozod és becsülöd a földet. Ugyanígy a föld is próbál segíteni neked, hogy egyensúlyba kerüljön a szervezeted és az elméd. Értsd meg ezt a kapcsolatot és igyekezz tisztelni - legyen minden lépésed határozott, mint az oroszláné, elegáns, mint a tigrisé és méltóságteljes mint egy uralkodóé.
  • [5] Figyelj arra, hogy mi zajlik körülötted. És koncentrálj a légzésedre - ez segít megszabadulni a problémáktól és aggodalmaktól, amik próbálnak útitársadul szegődni.
  • [6] Amikor gyalogolsz, nemcsak te mozdulsz, hanem minden múltbeli és jövő generáció. Az úgynevezett "való" világban az idő egy mértékegység, de az igaz világban semmi sem létezik a jelen pillanaton túl. Legyél teljesen tudatos arra, hogy minden, ami történt és minden, ami történni fog benne van minden lépésedben.
  • [7] Érezd jól magad! Legyen a sétameditációd (zarándoklatod) egy folytonos találkozás önmagaddal. Sose keress jutalmat a bűnbánatban. Nőjenek virágok és gyümölcsök mindig mindenhol, ahol a lábad érinti a földet.

És most vegyünk együtt egy mély lélegzetet!

1 megjegyzés: