2010. július 13., kedd

Az emberek különbözősége

.
Ahányszor újra és újra találkozom az Enneagrammal, mindig jó emlékeztető arra, hogy tegyem fel a kérdést: Ki vagyok Én?
Emlékezzek arra, hogy az emberek különbözőek és különböző nézőpontokból tekintenek a világra és benne rám is és az őket/minket körülvevő eseményekre.

Így ha olyan szituációkban találom magam, ahol először értetlenül állok a másik ember cselekedete, reakciói előtt, akkor igyekszem a másik bőrébe képzelni magam és az ő szemével nézni a világra. Emlékszem, hogy már az általános iskolában is ösztönösen ezt tettem, így az évek során adódott némi gyakorlatom ebben. Ennek segítségével tudok például jól tanítani, mert folyton ki-be helyezkedem a nézőpontokból. Ennek segítségével tudok spontán ráérezni arra, hogy a másiknak milyen mozdulat vagy magyarázat szükséges ahhoz, hogy magáévá tudja tenni a mozdulatot, és az érzést, ami vele jár. És a folyamat közben sokat tanulok önmagamról és a másik emberről is.

Ha már az Ennegrammot említettem, akkor néhány kiragadott típus példája:
  • lehet, hogy egy Egyes szőrszálhasogató vagy túl pontos és számára ez az alap minden alkalommal, amikor foglalkozik valamivel (gyönyörűen kitisztítja a cipőjét vagy a hűtőjét, térképeket rajzol)

  • lehet, hogy egy Hármast folyton a siker hajt és ennek rendeli alá a tevékenységeit (tornázik megállás nélkül, gyakorolja a színészmesterséget)
  • lehet, hogy egy Négyes a napja nagy részét a versei felett sírva tölti, mert folyton elöntik az érzelmek és a legkülönlegesebbet szeretné megalkotni, divatot teremt 
  • lehet, hogy egy Ötös egész napját inkább bezárkózva olvasással tölti és neki nem fontosak a világban zajló zajos események (építészeti terveit készíti, tanulmányokat, beszédeket ír tudományos témákról)

  • lehet, hogy egy Hatos egész nap kitartóan dolgozik, szorgosan mint a hangya mert számára ez ad egy biztonságos alapot (rendszeresen jógázik, gyakorolja a zenélést, hegyet mászik, rendet teremt)

Én Hetesként szeretek belekóstolni az élet sokszínűségébe.

Engem nem zavar, ha valaki egész nap otthon ül és esszéket gyárt, vagy csak egy bizonyos dolog tölti ki az életét. Az én életem iránya a sokszínűség, a kaland és a vidámság. Hajt a kíváncsiság, hogy minél több dolgot megismerjek. Van, hogy elidőzöm egy-egy téma/dolog mellett, mert a mélységeire is kíváncsi vagyok. És Hetesként én vagyok az, aki elmegy az összes többi típushoz és elkéri az Egyes tökéletes térképét egy kiránduláshoz, Hármasokhoz megyek marketinget tanulni, örömmel olvasom az Ötösök tanulmányait és hallgatom a beszédeiket, mert mindig érdekes témákat boncolgatnak, megkérem a Négyest, hogy olvassa fel nekem az érzelmekkel teli verseit, és megkérem a Hatost, hogy tanítson meg jógázni vagy ügyesen sátrat állítani.

A többi típusra most nem tértem ki.
Mindenki valamilyen céllal és fókusszal született erre a világra és én szeretem megismerni a magamé mellett mások nézőpontjait is. Gyerekkoromban arra gondoltam, hogy milyen jó lenne sok ember lakásába benézni, hogy hogyan élnek, milyen bútorokkal veszik körbe magukat. Talán ingatlanközvetítőnek kellett volna mennem :)
Izgalmas kaland egy másik ember világa és értékes tapasztalatokat hoz, ha egy picit a másik bőrébe bújunk. Arról nem is beszélve, hogy jelentősen csökkenti a konfliktusokat, mert könnyebb megegyezésre jutni, ha ismerjük egymás indítékait, vágyait, reményeit.

.

2 megjegyzés:

  1. Tessék mondani honnan kell tudnom, hogy én hányas vagyok és az mit jelent?

    VálaszTörlés
  2. Ennegram tréning! Én az egyik kedvencemet ajánlom, aki az első magyar Enneagram könyvet fordította és azóta már meg is írta a magáét: Vörös PrAkash Ákos www.samadhi.hu
    http://www.youtube.com/watch?v=rrHGqrXM_Q4

    VálaszTörlés