2010. január 30., szombat

Állapotjelentés

.
Tegnap voltam utoljára orvosi ellenőrzésen a bokám végett. A megnyugtató jelenléttel rendelkező doki azt mondta többször már nem kell mennem. Igaz, a letörött kis picipöcök még ott kószál, de már elkezdett felszívódni és már olyan pici, hogy már csak "képlet"-ként emlegették a hivatalos leírásban.

Azért sajnos még legalább egy hónap mire közelít a tökéletes állapothoz. Legalábbis most úgy érzem. Na nem baj, szép fokozatosan visszatérek

Wow! És most teljesen magamtól jöttem rá,hogy egy szmájlit hogy lehet a szöveg mellé beszúrni, hogy ne bontsa szét teljesen a szövegsorokat! Juhhéj!
Azért olyan nagy szám ez nekem, mert a HTML kódba kellett belepiszkálni és azt én nem tanultam sehol, csak próbálkozom magam rájönni a megoldásokra. Végül is anno pont így egyedül tanultam meg használni a számítógépet nulláról. Később volt már segítségem is, akiknek felhetettem a kérdéseimet. 
.

ráadás

A legutóbbi bejegyzéskor már nem volt időm (az álmosságom erősebb volt) rákeresni erre, de ő, mint a Legtehetségesebb Táncos amúgy is megérdemel egy külön bejegyzést.
Táncban tőle mindenki csak tanulhatott, nemcsak ebben a stílusban.

2010. január 28., csütörtök

tudat, tudat, testtudat - na meg a tánc

.
A kemény munka remek szórakozás :)


(Hamutsun Serve) 

A következőhöz viszont több is kell mint testtudat, ez biza BELÜLRŐL is történik!!
Tudom, van róla bőven személyes tapasztalatom.
Gurdjieff Sacred Dances (részletek a filmből - ez két "férfitánc"). És kicsit büszkélkedem is, mert a film magyar feliratát én készítettem. :) Meetings with remarkable men - Találkozás rendkívüli emberekkel.



Később szerintem fogok írni itt is erről a mozgásmeditációról, de pár szót találtok róla a honlapomon is.
.

2010. január 26., kedd

A tűzben edzett férfi

.
Ezzel a szép címmel illették az én új drágámat a neten.
Én eleve szeretem az újat, az ilyen változatosságot, hát még ha minőségi ugrásról is beszélhetünk közben.
Na jó, elárulom, az új notimról [notebook] beszélek :)
És még mondja azt valaki, hogy a nők nem rajonganak a műszaki dolgokért... :)

Íme:


Ugye milyen tünemény? :)))))
Lenovo ThinkPad T400
erős, gyors, masszív, praktikus, hatékony

Nagy ugrásnak mondható egy T30-as változat után. És nem használt, mint az eddigi gépeim, hanem vadiúj. Vásárlás előtt voltam is a bankban sötét sapkában... de hát hideg van mostanában :)
Azért elárulom, hogy sikerült sokkal olcsóbban hozzájutni mint ahogy még a cikkben említik, mert végsősoron nem most jött ki a gyártósorról.

Igaz, nem egy nőies darab, semmi csilivili vagy ív nincs benne. De hát pasinak is titulálták... Ja és nem tükröződős a képernyője, ami alapigény. Ugyanis volt szerencsém kipróbálni egy tükrözőset és nagyon gyorsan rájöttem, hogy olyan nekem nem kell, bármilyen szép is és hívogató.

Szóval itt az új pasim (a másik mellé) :))
El is csavarta a fejem :)

Igaz még nincs Őnyúlságomra szabva.
Szorgalmasan gyakorlom a türelmet.
Nehezen megy...

Azért kaptok egy fotogénebb képet is róla:



2010. január 24., vasárnap

Evés és emlékek

.A minap elgondolkoztam, hogy miért is kívánunk meg bizonyos ételeket. Azon kívül, hogy esetleg a tápanyagtartalmuk hiánypótlást adhat a szervezetünknek.
És persze itt is találtam érzelmi alapokat. Azt tudjuk, hogy sokan érzelmi evőkként a szomorúságot, magányt, tanácstalanságot vagy akár a dühöt is képesek vagyunk étkezéssel elfojtani vagy vígasztalódni.
De ugyanakkor nemcsak elnyomásra használjuk az evést, hanem érzelmek felidézésére, újraélésére is. Legalábbis én most erre jöttem rá.
Ugyanis amikor megkívántam hirtelen egy ételt, akkor egy pillanatra beugrott vele egy érzés és még épp el tudtam csípni, hogy mi is volt az. És ezért eszembe jutott egy sor korábbi hasonló eset az ételekkel.

Például, amikor még ettem húst, többször váratlanul megkívántam a vajas-kolbászos kenyeret. (Egyébként amióta nem eszem húst, elég ritkán kívánok meg húsos ételeket és ha eszem valamennyit, ritkán esik jól igazán.)
Szóval vajas-kolbászos kenyér. Nekem ez az étel sok-sok emléket felidéz és biztos vagyok benne, hogy Te is fel tudnál sorolni pár hasonlót a saját életedből. Ez a gyerekkoromhoz kötődik. Sokáig nyaranta, amikor már kora reggel ragyogóan sütött a nap, hétvégente kinéztünk az ablakon és a szüleim mondták, hogy akkor ma is megyünk. Vízhez. :) Emlékszem akkoriban elég sokszor volt 28-30 fok is nyáron. Felkerekedtünk és elautóztunk vagy a Velencei tóhoz vagy valamelyik városközeli tóhoz, pld. Omszki tó. (fogalmam sincs ezt hogy kell írni helyesen. Bocsi.)
És ilyenkor anyu csomagolt útravalót. Én leginkább a vajas-kolbászos kenyérre emlékszem. Gyerekként egész nap játszottam kedvemre a vízben, szaladgáltam, ismerkedtem vagy épp száradtam a napon. És amikor megéheztem, kiszaladtam a partra, a hajamból is folyt a víz, ugrás a törölközőre és bontogattam a szendvicseket. Hűtőtáskánk nemigen volt, ha jól emlékszem. A nap átmelegítette az ételeket is és engem is a parton. A kenyér meleg volt, a vaj megolvadt, a kolbászból kissé kiolvadt az olaj. És a kenyér mindezt beszívta. És én imádtam ezeket az olvadt kolbászos kenyereket! :) És amikor hirtelen bevillant, hogy de szívesen ennék kolbászos kenyeret, akkor valójában nem is az ételre vágytam, hanem arra a Pillanatra, amikor régen azokat az olvadt szendvicseket ettem. Arra az elégedettségre és gondtalanságra a napon száradva...

És emlékszem arra is, hogy jártunk az unokatestvéremékhez kukoricát törni. Mi is dolgoztunk azért gyerekek, de hagytak azért minket szaladgálni is. A töltésről beláttuk a kukoricatáblát, sokat szaladtunk a part mentén, ott osztottuk meg a titkainkat egymással :) Tudjátok, amolyan nagyon fontos gyerektitkokat :)
És a munka végén a nagy teherautóra felülve kaptuk a kezünkbe az egyszerű, de annál jobban eső ételeket. Mint vastagon vágott friss kenyér, kolbász amit haraptunk mellé, kovászos uborka vagy cékla. Most is látom magam előtt, ahogy az unokatestvérem nagymamája vágja a kenyeret a teherautó sofőrülésén úgy, ahogy a vidéki asszonyok szokták. A melléhez szorítva és a hatalmas kést a melle felé húzva. Sosem értettem, hogy miért ilyen veszélyes módon vágják a kenyeret. Ahogy azt sem értettem, hogy amikor megvajazzák azt, akkor viszont nem maguk felé kenik a vajat, hanem elfelé, a másik irányba, mint ahogy én szoktam.
Néha nosztalgiázásképp haraptam a kolbászt, és másik irányban kentem a kenyeret :)

És az ízlésünk is változik velünk együtt. Például mostanában rajongok a pestóért! Képes vagyok akár csak úgy magában is enni kiskanállal. Korábban pedig még meg is penészedett egy kis üveggel a hűtőben, amit kaptam egyszer ajándékba, mert annyira nem ettem.
Aztán ott van a lencse. A lencsefőzelék. Soha nem szerettem. Mások folyton ették legalább szilveszterkor a pénzes babona végett, meg a szokások végett. Én akkor sem ettem. Én a tarhonyáért és a tarhonyalevesért vagyok oda. A barátnőm viszont imádta a lencsefőzeléket. És párszor evett, amikor ott ültem én is vele. Aztán egyszer annyira jóízűen ette, hogy én is kedvet kaptam egy kóstolóra. Igazából azóta is szeretem a lencsefőzeléket. A barátnőm miatt :)) Mert láttam, hogy neki mekkora örömet okozott az evése. És meg is lepődtem, hogy vajon korábban nekem miért nem ízlett? Ugyan most sem a kedvenc ételem, viszont szívesen megeszem ha épp elém kerül, sőt szoktam rendelni is az ételfutártól ha van a menüben.

Szerintem jó tudni, hogy milyen étel milyen érzelmeket hordoz a számunkra. Mert akár eszünk végül, akár nem, amikor megkívánjuk, ha tudjuk, hogy valójában azt az érzelmet kívántuk meg általa, akkor ezt a hiányt is tudjuk talán pótolni az életünkben. Ha másképp nem megy, akkor emlékezéssel és az emlékek átélésével.

Jó étvágyat! Az ételhez és az élethez! :)
.

2010. január 23., szombat

a Tánc

Belejöttem a montázsolásba :)
A mai témám: a Tánc.
A modern tánc (de legfőképpen a Horton tánctechnika) régi szerelmeim közé tartozik. Mindig csak hobbiszinten volt jelen ez az életemben - bár sok tapasztalatot, tudást merítettem belőle és remek emberekkel találkoztam közben.
Ha szobrász lennék, táncosokat formálnék. Ha festő lennék, táncosokat festenék. Ha fotós lennék, táncosokat fotóznék. Ha író lennék... nos majd írok táncosokról és a táncról is ez biztos ;-)
A hastáncimprovizációt pedig még most is tanítom magánórák keretében.
A fotós résznél a profi Horton-tanáromat is elrejtettem a képek között :)

Szobrászoktól:




















Festőktől:




















Fotósoktól:


 És természetesen a hastánc sem maradhat ki. 
A saját fotóimat is becsempésztem :)





Tara, a név

.
A nevemről és arról, hogy miért használom, olvashattok a honlapomon.
Ide csak egy rövid ismertetőt írok. Nem én választottam, ő választott engem. :)

A Tara szanszkrit jelentése: Csillag.

"There is a figure in Tibetian Buddhism known as Tara from the Sanskrit root. Which means to cross or traverse, and also to liberate. She is a divine apparition of gentle loveliness who will deliver us from the shackles of our fears and desires, from the illusion that is our thoughts and perceptions of the world."

Szabadfordításban:
Létezik egy alak a tibeti buddhizmusban, aki Taraként ismert.
Jelentése: áthalad, keresztez, felszabadít, megszabadít. Isteni megjelenése a gyengédségnek, szeretetreméltóságnak, kedvességnek, aki megszabadít bennünket félelmeink és vágyaink bilincséből, az illúzióinktól amik a gondolataink és a világszemléletünk.


És hogy megszabadítsalak a sok munka és a komolyság rabságából legalább egy kis időre, csatoltam a blogomhoz egy kis ajándékot, hogy játszhass a csillagokkal

Görgess az oldal legaljához.
Úgy vettem észre, ha végetér, akkor csak az oldal frissítésével tudod újraindítani. Legalábbis nekem csak így működött.
Kellemes felszabadulást!





2010. január 21., csütörtök

Család






.

Alkotok

Mai napi terápiás munkám


Éjjeleim
 

Nappalaim

.

2010. január 20., szerda

Megoldások

.
... avagy hogyan húzzuk ki magunkat a lelki kakiból ha már az életindulók sem működnek?

1. először is fel kell ismerni, hogy biza benne vagyunk
2. ha szerencsések vagyunk, megoszthatjuk valakivel (ez jelentősen javít a helyzeten)
3. vágyjunk arra, hogy kijöjjünk belőle
4. találjunk valami módot arra, amivel a saját hajunkba markolva húzhatjuk magunkat felfelé 
5. alkalmazzuk 
6. mossuk le magunkról a cuccost és örüljünk, hogy már fentről nézhetünk a gödörbe, aztán nézzünk előre :)
    Sajnos a lelkiállapotom egyszercsak a gödör mélyén találta magát hirtelen. Asszem a bokám miatti sokheti bezártság okolható, bár azért más is van a háttérben (alkotói válság, életcél újabb megfogalmazásai meg ilyen apróságok).
    Én szerencsés vagyok, mert a 2. pont után valahogy azonnal elértem a 4. pontig és jelenleg az 5-ösnél tartok.
    Az én megoldásom korábbi tapasztalataimra vezethetőek vissza, amikor szintén remeteséget éltem meg a lelkemben és már kifelé vágytam belőle. Ez pedig a kreativitás valamilyen formája. Bármilyen. Csak alkossak valamit... Azt nem mondom, hogy azonnal hat... sajnos... de azért működik.
    És elterveztem, hogy tanulok valami újat is. Ez is szokott segíteni. Most kitaláltam, hogy apróbb dolgokon kívül egy nagyobb menetként szeretnék megtanulni Photoshopot használni. Ez ugyanis még nincs a repertoáromban. Akinek van türelme egy sokat kérdező és gyakorolni szerető tanoncot bevezetni a téma rejtelmeibe, jelentkezzen :) Hátha cserébe én is tudok valamit adni a felhalmozott tudásomból.

    A mozgás is remek életrekeltő, bár ez nálam (mégha mozgásszeretetemből adódóan ez következne is elsőnek), mégis csak a következő lépcső. Nekem elsősorban az alkotás kell. Kicsivel kezdem, belepiszkálok a blog kinézetébe.
    .

    2010. január 17., vasárnap

    Életinduló II.

    .
    Mutatok még párat, mert nagyon belejöttem :) Rájöttem, hogy van még egy csomó zene, ami megmozgat, hatással van rám és simán bekerülhet az Életindulós listámba, még ha nem is az elsők között szerepelnek.

    Mindig is csodálattal fordultam a zenészek felé, akik képesek varázslatot hozni a világba. Csodálatos, hogy ennyiféle zene létezik, sokszínű, sokféle, mindenkinek jut bőven Életinduló, nem is egy, hanem sok.
    És a zene olyan sokmindenre használható (bár ez nem a legjobb szó rá).

    Egy jó zene megmozgatja az érzelmeinket, más tudatállapotba tud juttatni, terápiás hatással bír, mozgásra bírja a testet, dobbanásra a szívet, megríkat, kacagtat, eggyéválásra bíztat, egységélményt okoz, más dimenziókat mutat meg, magasságokba és mélységekbe visz, belehúz a Pillanatba. Ha hagyjuk :)

    Régen egy érzelmi mélypontom idején nem tudtam mihez nyúljak, hogy a mély fájdalomtól valahogy szabaduljak. Aztán elkeseredésem csúcspontján megittam egy doboz sört (szinte soha nem iszom alkoholt, mert nem szeretem az ízét), leültem lótuszülésbe 2 cm-re a hangfalaimtól, totál hangerőre állítottam a zenét és meditációs pózban végighallgattam a már korábban listára tett Metallica - Master of Puppets számot. Ha meghallgattátok, el tudjátok képzelni, hogy ekkora hangerőn és ilyen közelről milyen rezgéseket ad.... ez a pár perc mély belső üvöltés a zenével úgy átmosott, mint amikor egy vihar elsöpör minden szemetet a városból és nem marad más utána, csak az eső nedvességszaga.
    Szerintem a Metallicás fiúknak nem biztos, hogy eszébe jutott valaha, hogy valaki önterápiára használja a zenéjüket :))

    És akkor íme még pár kedvenc:
    (azért fantasztikus, hogy a youtube-on mindent megtalálni...)
    Régebben készítettem egy válogatást csendesebb zenékből Tara Relax néven. Már sok éve készült, de még most is ez az egyik kedvenc válogatásom a pihentető fajtából. Nagy sikere volt másoknál is, volt rá érdeklődés :)

    Metallica számokból gyakorlatilag minden jöhet számomra a régi időkből. Elismerten szerelmes voltam James Hetfield hangjába. (csak a hangjába :)) ).
    Életem egyik legjobb koncertje is Metallica volt. A Kisstadionból kiszorulva ugyan, de végigtombolva az egészet :))
    - Wherever I may roam
    - One
    - Fade to black
    - Sad but true (Csicsinek üzenem: ha egyszer olvasnád.. emlékszel? a SAT but true sapkára? :)))) )
    Na jó, nem is sorolok többet, mert tényleg vagy 4-5 albumnyi számot idelistázhatnék :)

    .

    2010. január 14., csütörtök

    Legyél te a fény!

    .
    Néha fenyegetőnek és félelmetesnek érzed a sötétséget?




    Vigyél fényt és élvezd a sötétben rejlő szépséget!



    .

    2010. január 13., szerda

    Emlékeztetők

    Milyen jó is az, amikor emlékeztetik az embert arra, hogy ki is ő valójában... Hogy felülemelkedjek a mindennapi megoldandó dolgokon és újra átállítsam a fókuszom afelé, aki valójában vagyok. Én szerencsés vagyok, mert a szívem kedvese képes rá, hogy emlékeztető legyen a számomra időről időre.
    Ma viszont egy olyan kellemes találkozásban volt részem, amikor is kétoldalról kaptam az emlékeztetőket. :)
    És újra megcsapott a Létezés egyszerűségének szele, az Áramlás finom, de határozott ereje. Húú nagyon szükségem volt már erre a "szellőre". Már éreztem egy ideje, hogy túlságosan belemerültem a mindennapokba. Ami azt illeti saját elhatározásból, ugyanis arra a gondolatra jutottam, hogy ha szeretném jól és mielőbb elintézni a lakás és költözés körüli teendőket, akkor a fókuszomat a teremtésben ide kell átállítsam. És így is tettem. Ez hosszú hónapokig tartott. És amikor sikerült már nagyrészt elintézni mindent, újra elkezdtem vágyakozni egy teljesebb megélés felé. Persze csinálhattam volna a teremtésemet könnyedebben is, mégis úgy éreztem így hatékonyabb tudok lenni. Sikerült, igaz el is fáradtam benne. Annyira, hogy a bokámat is megtörtem, hogy kipihenjem... Nos, talán legközelebb bátrabban engedem bele magam az ellazult fókuszba. Legalábbis remélem :)) A bokám úgyszintén :)))) Mindig tanul az ember...

    Azért is írok ma erről a napról, hogy írásban is legyen egy kis emlékeztetőm.

    És köszönetképp integetek a fiúknak :))) Szia Cukorfajzat! És szia András!



    A következő kép kicsit negédes, de mindig vonzódtam az ilyen szép színekhez. A csillogások pedig szintén emlékeztetnek arra, hogy mi a valódi számomra és mi az, ami igazán számít. (Azt hiszem ezért is születtem Hetesnek... de ez már egy másik történet :)) )


    2010. január 12., kedd

    Blog lánclevél?

    Köszönöm a "Kreatív Blogger" "díjat". Bár nem hiszem, hogy rövid életű blogom rászolgált volna erre... Ha igen, annak nagyon örülnék.
    Csakhogy láttam már ezt a díjat már több helyen és nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem több mint egy blogon terjedő kedvességnek álcázott lánclevél. Íme, még én is bedőlök neki valamelyest, mert bár nem rakom ki a fotóját, nem követem a szabályait, azért mégis egy külön bejegyzés születik róla. Hmm...
    Pár szóban néhány gondolatom a témában:

    - Írjak 7 dolgot magamról... erre van a blog. Lesz itt majd 7 és 77 is... Akit érdekel, majd elolvassa.
    - Nem szeretek olyan szabályoknak vakon engedelmeskedni, amiknek a megalkotásában nem vettem részt, vagy nem fogadtam el, vagy nem látom az értelmét.
    - Nincs is 7 blogos ismerősöm még, akinek el kéne küldenem :) Majd ha lesz 7, akit kreatívnak tartok, talán szimplán küldök nekik egy dícsérő kommentet és nem kötelezem őket arra, hogy szabályokat tartsanak be és keressenek másik 7-et.
    - Csak olyannak adok "kreatív" díjat, akit tényleg annak tartok. Nem adok csak azért, mert épp rajta van az ismerőseim listáján. Még akkor sem, ha ez jó reklám lenne. (az lenne?)

    Kedves lányok, akik rám gondoltatok: Köszönöm!
    A kritika nem a kedves gondolatnak szól, hanem a számomra értelem nélküli lánclevélnek.
    Bár érzem, hogy ez a dolog semmiség, és csak felfújom, és már megint túl vastagon fog a piros ceruzám :))) Hát ilyen is vagyok, piros ceruzás tanárnéninek álcázott VérNyúl :)))
    De nem kell féljetek, a telihold már elmúlt :)))
    .

    2010. január 10., vasárnap

    Író - Olvasó találkozó

    Amikor van ihletem, akkor írok is. Általában verset vagy rövid történeteket. Szeretem a csattanókat és az önmagába visszatérő történeteket. Írni is, olvasni is.
    Regényírónak nem biztos, hogy jó lennék, mert bevallom nincs türelmem olyan hosszan kidolgozni és felépíteni egy világot. Viszont szeretem őket olvasni.

    Egyik kedvenc íróm: Duncan Shelley. Ő az, akinek bármely írása számomra letehetetlen és szívesen olvasom újra és újra.
    Tőle a kedvenceim: Amer tánca, Kunoichi trilógia (Elme Gyilkosai)

    Az utóbbi időben sajnos nem találkoztam egy múzsával sem. Ennek két oka lehet. Egyrészt lehet nem talált meg, mert költözködtem :))) , másrészt túlságosan belemerültem a test tanulmányozásába, a mozgásokba, így kevésbé szárnyalt a fantáziám. Pedig jó ám az, amikor nekemugrik a múzsa és csak úgy repkednek ki a szavak a tollam alól :) Hmm..... most nosztalgiázom :))

    Tarts velem és olvasd el a korábbi - megosztásra érdemes műveimet. Bíztatásképp: TÉNYLEG rövid történetek és rövid versek :))))


    2010. január 9., szombat

    Szeretet: ó, míly kicsiny szó egy hatalmas létezésnek

    • érezted-e már, hogy a világ lelassul és megáll egyetlen folyamatos pillanatban?
    • érezted-e már, hogy amikor egy másik szemébe nézel, egy közös végtelen térbe érsz, ahol olyan hatalmas a szeretet, hogy belobbantja az összes érzékszerved?
    • érezted-e már, hogy annyira szeretve vagy, hogy ennyi szeretetet el sem bírsz viselni, mert akkora boldogság jár át?
    • érezted-e már, hogy annyira szeretsz, hogy nem fér el benned és túlcsordulsz önmagadon?
    • érezted-e már, hogy nincs is szebb dolog a világon, mint visszaáramoltatni valaki felé a szereteted, aki oly sokat ad neked?
    • érezted-e már, hogy a test olyan pici kapcsolódás a világgal, mintha egy horgászhoroggal akarnál lehorgonyozni egy hatalmas tengerjáró hajót, ami a létezésed?
    és újra:
    • érezted-e már, hogy a világ lelassul és megáll egyetlen folyamatos pillanatban?
    ... ha szeretnéd megtapasztalni, engedd magad szeretni és szeretve lenni.

    2010. január 7., csütörtök

    Életinduló

    Ha már a zenéről volt szó... Aki látta az Ally McBeal sorozatot, annak bizonyára rémlik ez a szó. :)

    Azt hívhatod Életindulónak, amit ha meghallasz, azonnal jobb kedved lesz és felpattansz még a legmélyebb depressziódból is, hogy táncolj vagy énekelj, vagy mindkettő és örömmel, élettel töltsd meg a lelked. 




    Na nekem van több is. Kattints rá és meghallgathatod.
    Nagyjából hatékonysági/kedvencességi sorrendben:



    és még közel áll ehhez:
    Mama Cass: Dream a little dream of me
    Kim Carnes: Bette Davis eyes

    Zero 7: Somersault (és még egy csomó Zero 7 dal)
    Corey Hart: Black cloud rain
    Queensryche: hűű innen nehéz választanom, mert mind imádom :)
    Azért itt egy mutatóban: Best I Can (imádom a basszust ebben)


    Ha még menet közben eszembe jut pár, akkor hozzáadom a listához :)
    És igen... nekem is feltűnt, hogy ezek mind nagyjából 70-es, 80-as évekbeli dalok... hát ez van :))))
    Akkor még tudták hogy kell jó zenét csinálni és nem a csicsa volt a fontos, hanem a hangulat.
    .

    2010. január 5., kedd

    A legeslegkedvencebb zenéim

    Igazából úgy gondoltam, hogy annyiféle zenét szeretek, hogy egy ilyen kérdésre nem is tudnék egyszerű választ adni, mert nemcsak a különbözőségük tetszik a zenéknek, hanem ugye az én aktuális hangulatomtól is függ, hogy épp mi az, amit jólesik hallgatni.

    Mégis ma elkapott a nosztalgia... pár éve hónapokon át az ő zenéjüket hallgattam. És annyi minden történt velem ezekben a hónapokban. A legmélyebb mélységeket megjártam: fájdalom, veszteség, magány, félelem.
    És a legmagasabb magaslatokra hágtam: katarzis, könnyedség, tisztaság, egyszerűség, béke, megnyugvás, ÉN.
    Azokban az időkben az ő zenéjük mindig ott volt és bármilyen hangulatban is voltam, valahogy mindig passzolt. Talán ezért (is) mondom ma is, hogy számomra az ő zenéjük az, ami TÖKÉLETES.
    Ma meghallgattam őket, hosszú idő után újra. Ma is megborzongat mindaz az erő, amit varázslatosan meg tudtak mutatni a hangokon keresztül.


    Dead Can Dance

    Rakim



    Cantara


    Yulunga

    2010. január 4., hétfő

    Mivel mutatnád be magadat?

    Nemrég újra megnéztem az Amélie csodálatos élete c. filmet (alapmű, tessék megnézni!).
    A filmben nagyon remekül és igen frappánsan mutat be sok szereplőt a szerző avval, hogy pár rövid
    mondatban elmondja róluk, hogy ki mit szeret vagy nem szeret.
    Aki látta már a filmet, szerintem egész biztosan elgondolkodott már rajta, hogy őróla vajon mit lehetne így pár mondatban elmondani?

    Ma ez eszembe jutott, mert épp órát válogattam a bloghoz, amikor hirtelen bevillant, hogy mi alapján is válogatok :)
    Így gondoltam pár mondattal bemutatom magam:

    • nem szeretem az olyan órákat, amiken nem lehet rendesen látni az időt
    • nem szeretem ha rabolják az időmet 
      (pld. ikea labirintus, ahol végig kell járni az egészet reklám céljából, ahelyett, hogy célirányosan mehessek ahová indultam; vagy online hirdetési módok végeláthatatlan öndícséretei és az ígért lényegig képtelenség eljutni)
      • nem szeretem ha valaki magyarázkodik vagy másra hárítja a saját felelősségét

      • szeretek evés közben a kedvesemmel Star Treket nézni
      • szeretem a zacskósleves tésztájának végnélküli hosszú kanyargását
      • szeretem a falevelek susogását és a tenger hullámzását hallgatni
      • szeretek mezítláb a napsütötte fűben sétálni
      • szeretem hallgatni a hajnali csendben a madarak ébredező hangjait
      • szeretek spontán felkacagni és nem tudni abbahagyni
      Persze a listát lehetne még hosszan folytatni, de akkor ugye már nem hívhatnánk rövid jellemzésnek :)
      Valószínű, hogy ha valaki más jellemezne engem, akkor nem ezek a dolgok jutnának eszébe rólam. Mindenkinek a saját nézőpontja szerinti fontos dolgok tűnnek fel. Tehát ami nekem fontos, azt fogom értékelni vagy kritizálni a másikban. Így tökéletes képet kaphatunk magunkról egy másik ember segítségével, hogy a mi életünkben mit tartunk fontos, megemlítendő dolognak :)
      .

      2010. január 3., vasárnap

      Amikor a kép és a szó összetalálkozik

      "Egyedül azok a nyugodt, szép pillanatok számítanak az életben, amikor nem akarsz semmit, és a világ csak úgy körülvesz, és csupa egyszerű történik veled, víz cseppen a bőrödre vagy ártatlannak érzed magad és semmi másra nem gondolsz. Ennyi az élet." - Cordwainer Smith



      Gondolatfonalak

      Vajon mi készteti az embert, hogy megfeleljen?
      Jó-jó szeretné ha elismernék, ha szeretnék, ha befogadnák, hogy ne legyen egyedül. De miért ne?
      Még arra is képesek vagyunk, hogy megfeleljünk azoknak, akiket nem szeretünk és eszünk ágában sincs velük összetartozni, egy követ fújni vagy bármiben közösködni. Akkor minek is akarunk megfelelni? Önmagunknak? De az kicsoda? Milyen elképzelés vagyok én? Kinek az elképzelése? Hol fejeződik be a rámrakott elvárások és elképzelések tömege és hol kezdődöm én? És ki az, aki tudja, hogy valahol egyáltalán elkezdődöm? Hogy nem csak a kondicionálás van? Hiszen már azt sem mondhatjuk, hogy tisztán érkezünk a világba a születésünkkor, hiszen tudjuk, hogy egy csomó minta és viselkedés előző életből maradvány. Szóval már csecsemőként sem vagyok igazán Én...utána meg pláne nem, hiszen felépíti az ember a személyiségét/karakterét, hogy valahogy elhelyezze magát a világban. Képzeld csak el... egy kicsiny baba, aki kerek szemmel néz körül a világban és ott találja magát egy adott környezetben, adott emberekkel és csak pislog, hogy "mi a bánat ez? kik ezek? mit akarnak tőlem? én mit akarok? ez most a lábam? mi az a láb? és mi az hogy az én lábam?... na valahogy így. Aztán csak zúdulnak az információk és kis hősünk csak pislog tovább és szorgalmasan kakil a pelusba, később a bilibe és a wc-be. És minden ilyen teljesítményének rendkívül örülnek, lefotózzák, lefilmezik... (Később meg a kutyát sem érdekli, ha felfedezte a transzportert vagy megmentette a Földet vagy feltalálta a víztisztítót. Jobb esetben kap érte némi pénzt és nem perlik be valami állítólagos jogvédők.)


      Elgondolkoztatok már azon, hogy MENNYIRE mechanikus az életünk?
      Az egész arról szól, hogy fenntartsuk, életben tartsuk a testet. Mert mi is kell a testnek?
      - megfelelő hőmérséklet
      - megfelelő légnyomás
      - megfelelő levegő
      - megfelelő hidratálás
      - megfelelő táplálás
      - megfelelő mozgatás
      - fedél a feje fölé
      - ruha minden évszakra
      Mindezek megteremtéséhez a mai helyzet szerint pénz kell, tehát vagy egy jólfizető munkahely kell, vagy egy jó ötlet, amit munkába lehet fogni, hogy annak segítségével élvezhessük a számunkra megfelelő hőmérsékletet, légnyomást, folyadékot, ételt, házat, plusz bőrt, stb.

      Ez engem sokszor baromira fáraszt és untat. És ilyenkor általában a többiek nem értik, hogy mi a bajom és miért nem vagyok kedves, aranyos, cuki, segítőkész vagy legalább türelmes. Nem tudják, hogy iszonyú szerencsések, hogy önuralmam viszont van, mert nem üvöltözöm nagy hangon.
      Bár ez még az én szerencsém, mert a végén még kapnék egy injekciót és egy hátulkötözött csini fehér rucit...
      Közben nincs is semmi bajom, csak unom, hogy szolgálója vagyok egy testnek, rabszolgája. Amit máskülönben olyan nagy örömmel mozgatok...

      És újra felmerül a kérdés, hogy ki az, aki vágyik dolgokra, ki az, aki elfárad, aki dühös, aki cuki, aki szeret?
      Néha két levegővétel között megérkezik a válasz. Néha kedvem lenne ezért örökre visszatartani a lélegzetem, csak hogy ebben az állapotban maradhassak. Egy tiszta, csendes, intenzíven mozgó mozdulatlanságban, ahol nem törekszem csak befogadok, ahol nem küzdök, hanem megnyilvánulok. Ahol nem akadok bele a saját és más gizgazos gondolataiba, hanem békében létezem minden "ággal".
      És amikor nem sikerül visszatartani a lélegzetem, akkor a következő levegővétel mégis édes, kalandos, színes, élettel teli. Ki érti ezt? Mi olyan csodálatos itt, hogy újra és újra lélegzem?
      Vannak válaszaim, bár közel sem mutatják a teljes képet.
      Hogy miért érdemes élni?
      - a víz hangja
      - a falevelek susogása
      - az égen a fények és a felhők
      - a nap melege
      - egy gyermek kacaja
      - a szerelmed egyenletes éjszakai lélegzése
      - az érintés varázsa
      - belefeledkezés a táncba
      - egy fejsimi :)

      Vajon ezekhez a csodákhoz miért körítünk akkora küzdelmeket? Ki érti ezt...?

      Variációk egy témára

      Ma reggel ezzel a dallammal a fülemben ébredtem: hallgasd
      Aztán megtaláltam ugyanezt kicsit más módon :)

      A testtudatosság sokféle formában jelenik meg:
      Breakdance
      Tribal Bellydance - Rachel Brice

      Na felfedezted azt az egy ugyanolyan mozdulatot ;-)

      A testtudatosság a fitneszben:
      Pécsi Sasok Japánban

      És további szerelmeim:
      Horton tánctechnika
      Horton tánctechnika
      - tisztelgés (a kedvenc részem ebből: 9.20-10.00 percig)
      Gurdjieff Sacred Dances (részletek a filmből)
      Gurdjieff Sacred Dances (egy bemutató)

      2010. január 2., szombat

      Elköltöztünk

      Aki még nem tudja, annak itt szólok :) Elköltöztünk. Végre saját otthonkába! 2009. nov. 30-án.
      Már a nyúlrepülés is itt történt, úgyhogy felavattam a ház bejáratát.
      Ez az új kilátás az ablakunkból. Muszáj voltam kékholddal bemutatni

















      Na jó, itt egy nappali változat is:

      A repülő nyúl esete

      2009.12.27. 14.23 perc - 
      Határozottan emlékszem a pillanatra, amikor a levegőben voltam és repültem meglepődött arckifejezéssel és döbbenettel. Aztán sajnos nem maradtam fent, hanem becsapódtam és megérkezett a fájdalom is. Bal boka ki, később a röntgen szerint egy piciny csontdarabka ijedtében megvált tőlem és most azon gondolkodik, hogy visszatapadjon vagy feloldódjon. Pránanadival igyekszünk neki segíteni a döntésben.


      A gipszről lebeszéltem a dokit, és ő szerencsére egyetértett. Viszont közölte, hogy feküdnöm kell mint egy (idézem) lőtt nyúl. :) [Hah! Mostmár nem csak repülő, de még lőtt is. Kalandos ez a nyúlélet!]

      A sok fekvéstől meg üléstől már laposra nyomorgattam a fenekem, így mielőtt tényleg kinőne egy nyúlfarkam úgy döntöttem valami apró-pici izommozgató tornát próbálok időről időre beiktatni.

      Természetesen elgondolkodtam, hogy miért is reptettem meg magam. A válasz egyértelmű volt: nagy szükségem volt a pihenésre és mivel semmi "legális" módon nem tudtam megteremteni, maradt a drasztikus módi, a tudatalattim ötletelt egyet. Legközelebb jó lenne rávenni, hogy úgy ötleteljen, hogy inkább vigyen tengerpartra hallgatni a hullámokat, a csendet, a falevelek susogását. Na EZ pihenés! De most beérem azzal, ami van.

      Holdhangulatok


      az év első napján

      saját fotó. ahogy a blog tetején és alján lévő is. életem eddigi legjobban sikerült holdfotói.

      http://www.youtube.com/watch?v=NuCZDanw3aE&feature=related

      Frissen

      Ismerkedem a bloghasználattal.